óójaj.

nOstehát.

lefektetnék néhány szabályt.

kedves emberek...és őőő Uram.

ha nem tetszik a blogom ne nézd, és ha mégis ne mondj róla rossz véleményt a hátam mögött. főleg az ne, akiről írom. érthető?

mert ÉN "csak" Boldog AKARTAM lenni... amit nem hagytál.

akkor azt engedd már meg, hogy ide leírjam, amit gondolok. köszi.

"Azt mondják körülötted: Nahát, neked véged!

Befűztek, felcsavartak, de te nem is érzed,
A véred százezerrel száguld, rohan, éget,
Az ilyen lángolás már nem is érhet véget.

S ha mindez túl sok, vagy túl kevés érte,
Ráteszünk egy lapáttal, hogy mindenki értse."

TUDOM, hogy vége. csak nem tudom felfogni, vagy elhinni, nem is akarom,. mert rettentően, kibaszottul, idegesítően fáj.

de azt asztalt rád borítom. és úgy látom, még mindig nem fogtad fel a helyzet súlyosságát.

"A szívemet ha kivehetném,

a szekrényembe betehetném,
átkötve, sok színes szalaggal,
lezárnám hétszeres lakattal...
...hogy több fájdalmat ne fakasszon!
Más lennék, mint a többi asszony,
nem kéne tőle többé félni:
De jó lenne szív nélkül élni!
Szív nélkül járni és kacagni,
mindig enyhén hűvös maradni...
Nem lenni lázas és hitetlen,
se csókszomjas, se enyhítetlen,
nem tudni, mi a könny, s a bánat,
felvenni szép selyemruhámat,
nem gyászolni, s nem remélni:
De jó lenne szív nélkül élni!
S ha jönne Ő kezem keresve,
megtörve, búsan, térdre esve,
cudar bűnét is szánva-bánva,
könnyét ontva selyemruhámra,
én eltaszítnám, s csak nevetnék:
ki itt-e furcsa, furcsa vendég?
S a szekrény alján mély titokban
a szívem csendben megszakadna..."