Napsütésesdélután*
nem fagyoskodtam már a szobámban. tavasz volt. ragyogó, trillázó tavasz.

fájdalmasan szép, és én fájdalommal teli szívvel ültem az ablak előtt.

nini, milyen kedves mosolyú gyermekek. gondoltam magamban.

a nap szikrázott. a távolban észrevettem egy ismerős autót.

talán csak képzelődtem. talán csak a sok fájdalom hozott nekem képeket a múltból.

az autó begördült a kapu elé és megállt. itt állt a kapum előtt.

legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy menjen innen.mit képzel, hogy rátámad a szívemre, és ismét sztszedi?

rosszul gondolta..de mégis jól. tudta, hogy az övé vagyok. bármikor jön, bármit tesz. örökké így marad. erről már senki sem tehet.

kiszállt az autójából, láttam, ahogy a napfény megcsillan az arcán, és a szeme..a szemt nem láttam. napszemüveg takarta,.

de tudtam, hogy értem jött. kiugrottam az ablakon, és hatalmas tempóval rohantam felé.

majd hirtelen lefékeztem előtte.

nem hittem el, hogy ő az, nem láttam..mióta is? ohh 1 éve.

felszakadtak a sebek,. messzebb léptem.

ő pedig csak elkapta kezemet, és magához ölelt.

éreztem, hogy nap fényesen ragyog. ennyire még sosem ragyogott. csak nekem. biztos voltam benne, hogy ebben a pillanatban rengetegen gondolják ezt. de én voltam a legbüszkébb.

nem tudtam mit kereshet itt, miért jött..de éreztem. semmi nem volt biztos. szorosan kapaszkodtam, mert féltem. tudtam, hogy tőle az is kitelik, hogy 2percen belül visszaül a kocsijába, és elhajt innen. éreztem az illatát.lehet, hogy most az összes érzékszervem képzelődött?lehet.éreztem azt a régen is imádott illatot. hiányzott már. veszettül.